Megkockáztatom, mert ezt látom.
Rengetegen vannak csodálatosnak látszó kapcsolatokban, szépen, látszólagos gondok nélkül, hangos szó nélkül, ugyanúgy minden nap. Legfeljebb torokfájás, legfeljebb lábtörés, de az is csak a gyerekeknek.
Nincs semmi, ami máshogyan lenne.
POSVÁNY.
Ez az, amikor megrekedtél.
Ez az, amikor nem mersz továbblépni, amikor elítéled azokat, akik váltanak, akik mennek, fájdalommal teli utakon, elítéled, aki veszekszik, keresi magát és a lehetőségeit.
Sajnálkozol azokon, akik könnyes szemmel állnak az út mellett, és tüzet fújsz másokra, akik eldobják előző életüket.
Abban igazad van, hogy eldobni semmit nem lehet, mert az visszatér.
De nem bátrabbak azok, akik mernek váltani, mernek menni, és merik eldobni azt, ami úgyis visszaszáll majd rájuk, de vállalják ezt is!
Te, aki ülsz otthon, sörrel a kezedben, vagy éppen a játszótér szélén, nézve azokat, akik még tényleg élnek, akik játszanak, el sem mersz gondolkodni azon, hogy van-e életed!
Úgy értem, hogy saját életed.
Én most fejet hajtok azok előtt, akik életük közepén is mennek, tanulnak, egyetemre járnak, mert haladni akarnak. Sőt, nemcsak akarnak, de haladnak is.
A saját életükkel. Mernek belépni az igazi, az őszinte, az illúziómentes életbe, legalább egy időre TrueVille állampolgárai lesznek. Hiszen a LélekErdőben csak a saját életed élheted.
Ez a vízöntő korszak hívó szava.
Utolsó kommentek