Ő csak mondja. Mondja a rossz híreket, a világ rossz oldalát.
Még be is bizonyítja, hogy ez kell. Hiszen ismerned kell! - mondja ő.
Én meg csak hallgatok, és azon gondolkodom, hogy tényleg kell-e?
Könnyű volna azt mondani, hogy "elkerülöm én a bukatókat és elkerülöm a negatív embereket". De tényleg meg tudom-e tenni? És meg tudom-e magam védeni a negativizmustól?
Ismerős szituáció, hogy egy nagyobb társaságban a pozitív kisugárzású emberek alkotnak csoportot, a negatívak meg egy másikat, és kedvükre csámcsoghatnak a kínjaikon. Jó is ez, én hiszem, hogy erre nekik szükségük van. Nekik. De nekem?
Volt idő, amikor rossz érzéssel töltött el, hogy hallok kínlódásról, pénztelenségről, gyászról, fájdalomról. Persze, engem is elérnek ezek, de nem mondom úton útfélen. Azért sem, mert miért is akarná hallani, és azért sem, mert én magam nem akarom - magamtól sem - hallani. Egyébként a TITOK könyv és film, vonzás törvénye, valamint sok önismereti, önsegítő könyv is ezt mondja: "többet segít, ha a pozitív gondolataidat ismételgeted". Na jó, én most pozitívan fogalmaztam, voltaképpen úgy hangzik ez el, hogy "a kínjaid ismételgetése csak újabb kínokat vonz be"
Amíg rossz érzéssel töltött el mások kínjainak hallgatása, addig tudtam, hogy nekem is gondom van életem ezzel a részével, és kutattam, kerestem, kínoztam magam azzal, hogy kiderítsem. Amióta szeretek élni, és elfogadom benne a jót is, a rosszat is, csak éppen a jót többször emlegetem, azóta összességében boldogabb vagyok.
Vagyis tegnap meghallgattam, a többiek is meghalltatták, - mi mást tehettek volna, egy asztaltársaságot alkottunk - majd igyekeztünk másra terelni a szót.
Azt azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy a negativizmus minden "szót kapás" után szürke szmogként ült az asztal fölé, és csak lassan, sok-sok mosoly hatására volt képes eloszlani.
Közben a vízöntő korszak ifjú titánjai egyfolytában nevettek, játszottak, számukra negatív energia nem létezett...
Utolsó kommentek